Skipper az kell....és az iránymutatás, a mentor, a bölcseletek

Ismét kaptam ma egy tengerész baráti kézcsókot és elolvadtam. Ilyen ez a kapitány, a mi Zoltán kapitányunk, Hovanec Zoltán,

akiről már korábban írtam. És, hát ma tulajdonképpen csak róla szólok néhány szót, mert lehetetlenség mellette nullszaldósnak maradni. Nem feltétlenül pénztárcaügyileg :-), hanem energetikailag. Mi eddig még csak töltést kaptunk, katalizálást. De tudom, hogy várható a jeges zuhatag is. Mert szabály, rend és tanulás a hajósélet. És az irányítás, a teljes ráhagyatkozás. Mindvégig. Mint maga a nagybetűs. De maradjunk a bókoknál!

Ma kaptam "Mi a helyzetre?"-re válaszolt levelet tőle. Mert, hogy van mit szerveznie, rajtunk kívül is. 2011 a hajózás éve lesz és áprilisban rendeződik a keze alatt az Adrián az Aranysekli kupa. Meg gondolom, egyéb dolgok zajlanak az életében. Jött a válasz, hogy mi is következik hamarosan. És ez az az érzés, ami engem rendre kiüt. Ez az emelkedett borzongás hasonló ahhoz az érzéshez, amikor vártam a csöpp kis lánykáimat és elkezdődött a visszaszámlálás. Amikor pakolásztam picinyke rugdalózókat, amiket kaptam és ábrándoztam, hogy milyen lesz a babaillatú gügyögés. (Ma már nem olyan rózsaszín hajtogatni a ruhákat).

Szóval, a váz gyorsan, ébresztően: most jelentkezünk a januárban induló tanfolyamra, hogy még beférjünk az egyébként is kedvezményes, de még karácsonyi 20%-os bónusszal megfejelhető akcióba. És januártól nekiláthatunk a közös tanulásnak. Márciusban, de legkésőbb április 1-én (péntek) Zadarban vizsgázhatunk is. Horvátországban vizsga! Ezt imádom. A konkrétumot. "pénteken". Hogy itt nem ilyenekről van szó, hogy majd, egyszer csak, a közeljövőben, idén vagy 2 év múlva nyáron. Ez az, ami engem lázba, izgalomba hoz. Hogy a hajózással kapcsolatban mindig van mit várni. (Persze, Fruzsika 3. foga is naponta foglalkoztat és Zozi ollózása: ma levágta a frufruját...no comment, meg a karácsony és, hogy januártól hogyan fognak beszokni a családi napközibe együtt vagy külön.) De ez más. Ez olyan mindent meghatározó. A tuti biztosan jó. És, mivel kihívásokkal és nem csak felszínes élvezkedéssel teli, ezért a legbiztosabb receptje a boldogságnak. Hogy van vele meló, izzadás, tervezés, küzdelem és sok-sok akadály. Nem üres a projekt.

És most biztos fogok kapni a lepcses számra, mert ide biggyesztem azokat a nagyon Zoltános kiszólásokat, ami ismeretségünk óta mindig vitt bennünket előre és nem hagy elbizonytalanodni:

ELŐRE ÉS SZUPER- szuper a kezdeményezés, a világ hajózása felé vezető úton csak előre " M I N DE N TÁMOGATÁS tőlem megvan és meg lesz!!! CSAK NEM CSÜGGEDNI, tanulni és tanulni és tanulni!!!

Kellenek az ilyen mondatok, az ilyen mentorok.

Néhány szeptemberi életkép a Sukosanban és Kornatin töltött 4 napunkról, amiről írtunk az előző 2 blogban:

A mostani bejegyzést életem párja, gyermekeim apukája írta. Mert ez egy közös tervezgetés, élmény és van, amiről ő más képet tud adni. Vagy, egyáltalán, képet tud adni. mert én például nem búvárkodom. Még...

Kicsit tiltakoztam magamban az ellen, hogy kiderüljön, otthon hogyan becézgetnek, de előbb-utóbb ez is meg fog történni. A Drágiaca az én vagyok. Időnként lehet, hogy Dragonkára változik majd. De lássuk a bejegyzést!

Robi írta:

Horoszkópom szerint tüzes jegy volnék, talán éppen ezért vonzódom a vizes dolgokhoz. Gyermekkoromban ámulva néztem Cousteau kapitány filmjeit a tengerekről, a víz alatti és feletti világokról. Titkon reméltem, hogy egyszer majd én is eljutok hasonló helyekre, legalábbis a tengerekre. A tengerre eljutni végül a nyolcvanas évek végén, érettségi után sikerült csak, saját magam érettségi ajándékaként. Az első snorkel élmények hatására még jobban vágytam a tenger közelségére. A 90-es évek elején megszerzett búvárvizsga, mely egy megszállott vízi ember jóvoltából az Adrián egy vitorlásról történt, tovább mélyítette " szó szerint is " a vonzalmat a vízi világ iránt. Motoros gumicsónak vásárlása következett, hogy a tengeren is biztosítva legyen az önálló mozgás és azokra a helyekre jussunk el, ahol csak mi vagyunk és nem mindenki láthat, talál meg. Jöttek a következőlehetőségek, búvártúrák az Adrián, Vörös-tengeren, Bali, Borneo.

Kezdett alakulni az élménycsomag, egy csónak a tengerparton hatalmas szabadságot ad, a búvárkodás pedig extra élményeket biztosított. Közben a karrierépítés is teret kért az életemből. Ami biztosítja a jövedelmet a hobbihoz, az korlátoz a korlátlan élvezetben. Ráadásul nem mindig volt mellettem olyan partner aki hasonló rajongással volt a tenger iránt. Később egy balatoni vitorlásversenyen való részvétel "a főszponzorcégünk által indított hajó nehezékeként" során kapott élmény hatására fogalmazódott meg bennem, hogy HAJÒZNI kell! Igen így nagybetűvel, mert a vitorlázás jelenti számomra a hajózást. Nem berreg a motor, nem ereget füstöt, viszont csendben suhan a vízen és dolgozni kell vele, gondolkodni, tervezni, hogy oda érjünk ahova indultunk.

A napi rohanás, egy multinál folytatólagosan elkövetett GDP termelés, vegyünk valami új dolgot, során rendszeresen megfordult a fejemben, hogy kell-e ez nekem? Kollégáim körében már-már szállóigévé vált a mondatom, hogy eladok mindent, veszek egy hajót és elhajózok néhány évre. De valahogy nem volt hozzá kellő bátorságom, vagy igazi inspirációm. Ezekben az években nagy partner keresésében voltam, a jelöltek némelyike bírta mások kevésbé az általam kedvelt nyaralási pihenési formát.

Az első igazi lökést a vágyaim felé a fent említett multitól történt leépítésem adta és a búcsú ajándékként " nem véletlenül " kapott hajóvezetői tanfolyam. Az Ormai vitorlásiskolában nagyszerű képzést kaptunk, és végül sikeres vizsgát tettünk párommal, aki csatlakozott hozzám, hogy együtt induljunk neki kalandunknak. Egy közös családnak amibe beépítjük a vitorlázást, a vízi létet, ahol a nekünk tetsző értékrend szerinti nyugalmas környezetben élhetjük meg az élményeket és adhatunk pozitív impulzusokat gyerekeinknek.

Csodálatos dolog a parttól

távol horgonyozni a Balaton közepén, fürdőzni az ott tényleg tiszta habokban, távoli kis tengeri öblökbe eljutva csak magunk közt lenni, vagy olyan tavernákban vacsorázni ahová csak a sorstársak juthatnak el. Életforma, ami tényleges értéket ad, maradandó élményt nyújt, megmutatja a természet szépségeit, távol tart a normál életőrületétől. A hajózástól ezt kaphatja bárki. Nagyszerű társra leltem szerelmemben Drágicában, aki immár két gyönyörű lányunk anyukája és partnerem a kalandban ami most indul igazán. Bátorít inspirál, motivál, lökdös afelé amire titkon már nagyon régen vágyom, és titkon nagyon sok mindenki vágyik. Szabadon dönteni a sorsunkról főnök, hitel, stresszfaktor nélkül. A kaland, amit megvalósítani tervezünk kihagyja az életünkből a fogyasztói társadalom agymosását, ezt vegyél mert ettől több vagy, meg azt hordjad, mert attól menőbb leszel.

Két kicsi gyerekkel hajóra szállni tartósan, nem csak 1-2 hétre, akár évekre is igazán nagy kaland. Látni,a hogy felfedezik a VILÁGOT, az igazi világot, nem amit a szobai népbutító zajláda mutat nekik a nélkülözhetetlen Barbieval, meg Bakugannal, vagy mifenével, én matchboxon meg egyszerű lego kockán nőttem fel. Élményeket gyűjteni velük azokról a dolgokról amit még mi felnőttek is most tapasztalunk meg először.

A második igazi impulzust Drágicától kapott kariaji (adriai családi hajótúra) adta ahol megtapasztaltuk hogy remekül el lehet terelgetni két kicsi gyereket is egy 38 lábas hajón és a hajót a tengeren. A skiper tovább inspirált bennünket, hogy lehet úgy élni ahogy mi tervezzük. Hajón világot járva, világot látva, tanítgatva a csimutákat mindenre amire lehet a VILÁG dolgaira, és amire kötelező (írás, olvasás, matek).

Hát elkezdtem végre vitorlázni.és tervezni, hogy miként is lehet ebből igazi életformát kialakítani családdal,szerelemmel

Addig is van még teendő bővenvizsgák, tanulás, gyakorlás, tervezés, felkészülés (folyt köv...)

Addig néhány kép a balatoni első, önálló vitorlázós napunkról még csak Luca Zorával, aki itt 5 és fél hónapos: