TENGERI KISHAJÓ VEZETŐI ENGEDÉLY (ÉS VIZSGA) B kategória

Elkezdtük a tanulást. A tengeri B-vizsgára! Mint korábban írtuk, már van belvízi kapitányvizsgánk: „Igazolvány belvízi kedvtelési célú kishajó vezetésére”. Ezt 2007. áprilisában szereztük meg kemény, padban ülős tanulás (Ormai Judit boszorkányosan jó hangulatú irányításával) és gyakorlat (Ormai Balázs nyugodt útmutatásával) révén. Igen, aki tájékozott a családi évszámokban konstatálja, hogy akkor még (közös) gyerekmentesek voltunk. A vizsgára már félútban volt Zozi, de a szó nemes értelmében szabadok és függetlenek voltunk.

Hát, ez idénre gyökeresen és hatványozottan megváltozott, mint azt a fotó is mutatja. Porontyokkal tanuljuk a tengeri hajózás elméletét Zoltán kapitánnyal és tanulótársunkkal, Gyurival. Igen-igen. Jól látható, hogy nem kellett bevonulnunk a kadétakadémiára, hanem a tudás és a tapasztalat házhoz jött. Igyekeztem kompenzálni vacsikkal a kiszállást, hogy legyen lendület. Már túl vagyunk háromszor 3 órán, még 1 x 3 van és a legutóbbi alkalommal – jelentem, elkezdett fújni a szél. Mit szél??? Egyenesen tornádó-szerű Nevera,  kis fahajóinkkal navigálunk, elsőbbséget adunk, lámpákat kapcsolunk (fejben, a sötétben) és meghatározzuk az irányt és a „disztansz”-ot! J De lassabban a testtel!

Az én kedvencem, amit nem bírok megállni kibuggyanó kacagás nélkül az a körbevilágító vörös fény tetején egy körbevilágító fehérrel. Miről beszélek itt? Hát, az éjszakai hajózás fényeiről. Bezony. Ez a legnehezebb (az egyik) nekem. Mert: végy egy fekete hátteret, hajigálj rá pöttyöket (zöldet, pirosat, fehéret) és tudd, milyen csónakkal vagy jachttal vagy egyéb vízi járművel van dolgod. Visszatérve a kis piros-fehérre: az kérem egy gyors mozgású pilot boat. Kis édes. Ha éjszaka meglátod a hajódról, jó, ha irányt változtatva igyekszel a helyszínről. Mert egy különleges rakományt szállító bazi nagy hajót kalauzol a révbe. Szóval, kb 50 m-rel mögötte kullog a fenevad suttyomban. Nevesen, a kikötőbe. És oda a sminked, ha nagy lesz a atalálkozás… Szóval, Tom és Jerry effektus, amikor a kisegér mögött cammog az elefánt és eltapossa a ringatózó hajódat, ha nem figyuzol.

És sok-sok ilyen van még. Jelek a térképen. Pl.: a vízfelszíntől körbe-körbe 60 m a mélység, csak egy szaggatott piciny karikába írt 2-esnél csökken le 2 m-re. Amin ugyebár, fennakad a tőkesúly. És elő  a ragtapaszt! Ezt a légyszart a térképen pedig érdemes frankón betájolni. Hogy maradjon idő és kedv inkább az esti izgalomra.

És jön a derékszög vonalzó, „pocak felé a ficakkal”, a körző és a méricskélések. Kijelölt P1-P2 távolság (distance), pontok helye fokban vagy (Tc= Time Course/ valós hajózási irány) iránymeghatározás, stb.

Amit tudni vélünk már, azok az alapfogalmak, a COLREG (Collision Regulation= ütközési szabályok), térképészet=navigáció, a meteorológia. Ezekbe tartoznak pl.: nappali és éjszakai fényjelzések, a térképjelek, a pont, irány és távolság meghatározás, stb…

És jöttek végre a szelek! A „Bura”, a „Jugo”, a „Lebič” és a „Maestral”:

http://euromarine.hu/index.php?q=meterologiai-alapismeretek.

Nagyon bírom, ahogy Zoltán kapitány magyaráz. Egyből memorizálható az egyébként pidgeon nyelvezet, amihez szoktatjuk a fülünket, mert van benne magyar, angol és horvát. Vegyük, pl. a Burát (Bora, általunk ismertebb nevén), ami egy North-East szél. Pasiknak kérdés: mivel van tele a búrád? Hát a női szeszéllyel! Mert ez egy ciklonszél. Egy nagyon szeszélyes, mikor nem tanácsos hajózni. Hideg, és váltogatja az irányát. A part felől jön (képzeljük magunk elé az adriai partokat) a tenger felé. Eleinte, az első pár órában nagyon gyors, 1. nap a legerősebb. 50-60 km/h, de a partnál lehet 100 km/h is. Majd leáll és irányt változtat egy kicsit. Nagyok a lökései, kicsúcsosodnak a hullámok és nagyok lesznek. A tenger felszínén 1 m-es vastagságban permet keletkezik, amiben úszni (beleesni) lehetetlenség (víz kerül a tüdőbe). Télen hosszú, nyáron rövidke.

De nem kell megijedni! (Ezt elsősorban anyukámnak írom, hogy akkor nem fogunk hajózni). Itt a Maestral is, a jól ismert nyári szél (Misztrál). North-west szél, észak-nyugatról, a kontinensről, Európa felől jön. Stabil, nyári, maximum 1 m-es hullámokat hoz, 10 körül elkezd fújni és este, napnyugtakor leáll. Ismerős?

Jaj!!! Nem is írom tovább. Minden bajom van. Mert nyáron esküvő és lehet, hogy nem jut a hajózásra a tartalékokból (???).

MAJD ÚGY CSINÁLJUK, HOGY JUSSON!

Még egy jó hírem van: megalakult a Tengeri Hajózást Kedvelő Nők Baráti Társasága. Ingyenes képzés révén lehet megtenni az első lépést a hajózás felé. Specifikusan: MATRÓZ LEHETSZ! És már vagyunk 7-en. Az elnök nő önálló utakat visz, az egyik tagunk a férjével zsinórban nyeri a kupákat! Az elnökhelyettes is nagy spíler a hajózás terén. Elárulok egy titkot, hölgyeim: az elnöknő is csak 2 éve kezdte. A 60 (!) éves születésnapján döntötte el, hogy skipper lesz! Nagyon vidám természet, telis-tele energiákkal és mosolygással. Mit mosolygással? Röhögéssel! Nagy megtiszteltetés, hogy alapító tag lehetek. Igyekszem megfelelni. Ha érdekel, gyere, érdeklődni nálam lehet: +36-30-220-83-92 (Évi)

Addig is, Jó szelet Mindenkinek: Évi, Roi, Zozi, Fruzsi

És elkezdtem végre vitorlázni....

A mostani bejegyzést életem párja, gyermekeim apukája írta. Mert ez egy közös tervezgetés, élmény és van, amiről ő más képet tud adni. Vagy, egyáltalán, képet tud adni. mert én például nem búvárkodom. Még...

Kicsit tiltakoztam magamban az ellen, hogy kiderüljön, otthon hogyan becézgetnek, de előbb-utóbb ez is meg fog történni. A Drágiaca az én vagyok. Időnként lehet, hogy Dragonkára változik majd. De lássuk a bejegyzést!

Robi írta:

Horoszkópom szerint tüzes jegy volnék, talán éppen ezért vonzódom a vizes dolgokhoz. Gyermekkoromban ámulva néztem Cousteau kapitány filmjeit a tengerekről, a víz alatti és feletti világokról. Titkon reméltem, hogy egyszer majd én is eljutok hasonló helyekre, legalábbis a tengerekre. A tengerre eljutni végül a nyolcvanas évek végén, érettségi után sikerült csak, saját magam érettségi ajándékaként. Az első snorkel élmények hatására még jobban vágytam a tenger közelségére. A 90-es évek elején megszerzett búvárvizsga, mely egy megszállott vízi ember jóvoltából az Adrián egy vitorlásról történt, tovább mélyítette " szó szerint is " a vonzalmat a vízi világ iránt. Motoros gumicsónak vásárlása következett, hogy a tengeren is biztosítva legyen az önálló mozgás és azokra a helyekre jussunk el, ahol csak mi vagyunk és nem mindenki láthat, talál meg. Jöttek a következőlehetőségek, búvártúrák az Adrián, Vörös-tengeren, Bali, Borneo.

Kezdett alakulni az élménycsomag, egy csónak a tengerparton hatalmas szabadságot ad, a búvárkodás pedig extra élményeket biztosított. Közben a karrierépítés is teret kért az életemből. Ami biztosítja a jövedelmet a hobbihoz, az korlátoz a korlátlan élvezetben. Ráadásul nem mindig volt mellettem olyan partner aki hasonló rajongással volt a tenger iránt. Később egy balatoni vitorlásversenyen való részvétel "a főszponzorcégünk által indított hajó nehezékeként" során kapott élmény hatására fogalmazódott meg bennem, hogy HAJÒZNI kell! Igen így nagybetűvel, mert a vitorlázás jelenti számomra a hajózást. Nem berreg a motor, nem ereget füstöt, viszont csendben suhan a vízen és dolgozni kell vele, gondolkodni, tervezni, hogy oda érjünk ahova indultunk.

A napi rohanás, egy multinál folytatólagosan elkövetett GDP termelés, vegyünk valami új dolgot, során rendszeresen megfordult a fejemben, hogy kell-e ez nekem? Kollégáim körében már-már szállóigévé vált a mondatom, hogy eladok mindent, veszek egy hajót és elhajózok néhány évre. De valahogy nem volt hozzá kellő bátorságom, vagy igazi inspirációm. Ezekben az években nagy partner keresésében voltam, a jelöltek némelyike bírta mások kevésbé az általam kedvelt nyaralási pihenési formát.

Az első igazi lökést a vágyaim felé a fent említett multitól történt leépítésem adta és a búcsú ajándékként " nem véletlenül " kapott hajóvezetői tanfolyam. Az Ormai vitorlásiskolában nagyszerű képzést kaptunk, és végül sikeres vizsgát tettünk párommal, aki csatlakozott hozzám, hogy együtt induljunk neki kalandunknak. Egy közös családnak amibe beépítjük a vitorlázást, a vízi létet, ahol a nekünk tetsző értékrend szerinti nyugalmas környezetben élhetjük meg az élményeket és adhatunk pozitív impulzusokat gyerekeinknek.

Csodálatos dolog a parttól távol horgonyozni a Balaton közepén, fürdőzni az ott tényleg tiszta habokban, távoli kis tengeri öblökbe eljutva csak magunk közt lenni, vagy olyan tavernákban vacsorázni ahová csak a sorstársak juthatnak el. Életforma, ami tényleges értéket ad, maradandó élményt nyújt, megmutatja a természet szépségeit, távol tart a normál életőrületétől. A hajózástól ezt kaphatja bárki. Nagyszerű társra leltem szerelmemben Drágicában, aki immár két gyönyörű lányunk anyukája és partnerem a kalandban ami most indul igazán. Bátorít inspirál, motivál, lökdös afelé amire titkon már nagyon régen vágyom, és titkon nagyon sok mindenki vágyik. Szabadon dönteni a sorsunkról főnök, hitel, stresszfaktor nélkül. A kaland, amit megvalósítani tervezünk kihagyja az életünkből a fogyasztói társadalom agymosását, ezt vegyél mert ettől több vagy, meg azt hordjad, mert attól menőbb leszel.

Két kicsi gyerekkel hajóra szállni tartósan, nem csak 1-2 hétre, akár évekre is igazán nagy kaland. Látni,a hogy felfedezik a VILÁGOT, az igazi világot, nem amit a szobai népbutító zajláda mutat nekik a nélkülözhetetlen Barbieval, meg Bakugannal, vagy mifenével, én matchboxon meg egyszerű lego kockán nőttem fel. Élményeket gyűjteni velük azokról a dolgokról amit még mi felnőttek is most tapasztalunk meg először.

A második igazi impulzust Drágicától kapott kariaji (adriai családi hajótúra) adta ahol megtapasztaltuk hogy remekül el lehet terelgetni két kicsi gyereket is egy 38 lábas hajón és a hajót a tengeren. A skiper tovább inspirált bennünket, hogy lehet úgy élni ahogy mi tervezzük. Hajón világot járva, világot látva, tanítgatva a csimutákat mindenre amire lehet a VILÁG dolgaira, és amire kötelező (írás, olvasás, matek).

Hát elkezdtem végre vitorlázni.és tervezni, hogy miként is lehet ebből igazi életformát kialakítani családdal,szerelemmel

Addig is van még teendő bővenvizsgák, tanulás, gyakorlás, tervezés, felkészülés (folyt köv...)

Addig néhány kép a balatoni első, önálló vitorlázós napunkról még csak Luca Zorával, aki itt 5 és fél hónapos:

Hajózzunk hát ki!

A hajózás szenvedélyes iskolájában meg vagyon írva a felépülők, az útkeresők, a profilváltók egyszer-egye

Elkezdődik a hajónapló! Blogformában. Ősszel ígértem meg magamnak és a lovagrendi kapitányunknak, Zoltán Kapitánynak (Hovanec Zoltán, az Euromarine és a Maritime Szabadegyetem tulajdonosa, fess tengerész), hogy nem csak a szám jár, a kezem is.

Réges-régen beleszerettem a hajózásba, a tengerbe, az ezzel járó szabadságba. A végtelenbe. És egyben a rendszerbe. Mert a hajós élet emberibb. Szebb, jobb, kötöttebb, de szabadabb is. Elit, nem csupán az anyagiak tekintetében (minden elérhető, ez is). De a tisztasága, az átláthatósága, a szabályrendszere és a nyugalma. A szépsége (mert gyönyörű!), a vadsága és a szelídsége. Vagány, nőies és férfias is. Sportos, punnyadós, fitt, jó illatú, családias, csajozós,
pasizós, ha akarom. De babázós is.

És itt kezdődött a lényeg. Mert mi babákkal szálltunk hajóra. És ebben az elképzelésemben először Titanicot süllyesztő jéghegyeket véltem magam előtt tornyosulni. Először is: éppen a pocakomban úszkált még az egyik karácsonykor, amikor megfogalmazódott az ötlet. Újszülöttel, csecsemővel nem illik ugyebár hajón lótifutizni. De még pár hónapossal sem nem, hogy egy 2 évessel. Írtam Zoltánnak (az elérhetőségét hírnevének tudhatja be), hogy meglepném életem párját karácsonyra egy kompaktos kis hajózással. Babákkal. Vártam a visszautasító választ, meg olyanokat, hogy erősödjünk még, és, hogy turistákkal nem foglalkozunk. Hát, minden volt abban " kézcsók, meg tengerészbaráti üdvözlet" (mivel kiderült, hogy Robival, gyermekeim apukájával van már belföldi vizekre érvényes vitorlás és motoros hajósvizsgánk), de visszautasítás nem. Kedves, befogadó, baráti hang. (Amikor a hajósvizsgát tettük, épp az első lánykám volt a pocakomban. De mindent szépen,sorjában.)

Zoltán megírta, hogy ne perzseljük meg a kisdedet, induljunk szeptemberben. Átküldte a hajó képét (már ott ütött egy extrát a szívem, amikor megláttam) és hozzá biggyesztette, hogy ez totálban a kis családunk alászolgálatjára rendelkezésre bocsátva. És, hogy a pöttömöknek biztonsági háló, nem lesz ott gond. Előtte szokjuk a levegőt, kaptunk egy horvát családnál címet apartmanhoz. Pancsikoljunk, szimatoljuk a szelet és a gyerekek nyalogassák a sós vizet. Az egy hét letelte után pedig vár minket az Adria legborzasztóan-legnagyobb kikötőjében, Sukosanban, Zadartól nem messze.

Hát, én egész évben ezt vártam! A nagyfene boldogságom közepette ugyanis azon kezdtem pislogni, hogy itt nincsen azért minden rendben, nekem legalább is. Hajnalban, úgy 3 tájt felültem az ágyban és azon törpöltem, hogy hogyan is lehetne gerincet, szépséget és egzotikumot adni az életünknek picikkel. Halogatunk búvártúrát, mert velük nem lehet. Elodázunk trópusi kalandokat, vadvízi evezést, két hónapos lakóautó-barangolást, mert ezért, meg amazért nem lehet. És közben várjuk az akkor még függőben levő állást a páromnak, gyűrjük a saját cég létfenntartását, várjuk, hogy a gyerekek megnőjenek. Minden nap pakolásszuk szegényeket ki-, be az autós gyerekülésből (én vidáman ücsörögtem a húgommal a Warburg és a Lada hátuljában), hogy eljussak a boltba, a postára, a dokihoz, a tisztítóba, a bankba, stb. Az ügyintézőbe. A nap elmegy, és boldogok nem vagyunk. Kérdeztem magamtól, hogy mikor is szoktunk azok lenni?: Amikor utazunk, szabadok vagyunk és együtt a család. Csak az állandó pakolást utáljuk. Mire kész volt az ötlet, pirkadt! Hajóra szállunk! Az egész pereputtyal és egy ideig le sem esz onnan bennünket a fene! Minden egyben lesz: világot látunk és nem csak várunk rá. Kint leszünk a levegőn, ahol nincs szmog. Mozoghatunk (hihetetlen kondit és formás vádlit-popsit ad a ringatózáson való talponmaradás! ;-)) Találkozhatunk más szokásokkal, kultúrával, étkekkel, gondolkodással. Elleshetjük másoktól, ők hogyan oldják meg a boldogságot. Egyáltalán mit neveznek annak. A gyerekek tanulhatnak (tőlünk, nem feltétlenül csak a tananyagot) és nem bölcsiben, oviban, suliban, napköziben várják nap-nap után, hogy elcsigázott őseik bevágják őket a vacsoraasztalhoz, a kádba és gyorsan az ágyba egy-két rapid mese után).

De a puding próbája az evés, ugyebár. Másnap megírtam azt a bizonyos levelet Zoltán Kapitánynak!

Már túl vagyunk a teszten. És mondhatom, sikeres kaland volt, halálos fertőzést kaptunk. Legkésőbb 3 év múlva indulunk és 5 évig hajón leszünk! Ha nem tovább...

Erről fog szólni ez a történet. Hogy hogyan készülődünk minden fronton ez alatt a 3 év alatt. A picikkel a nagy útra! Vizsgákat teszünk, csoportosítjuk az erőforrásainkat, lelkileg ráhangolódunk és másokkal beszélünk a tapasztalataikról. Beszerezzük apránként a motyót a "nem-marine-kék-csíkos" lepedőtől a hajóig, a vízumokig, az oltásokig. Megtanuljuk a házipatikát és az alsós tananyagot. Megkeressük a legjobb és költséghatékonyabb cuccokat. És ráállunk a takarékos minimálra. Mert a hajóra nem sok 2000 Ft-os harisnya vagy 30ezres csimma köll. Viszont jó, ha vannak varázseszközök, amitől puha és fiatalos marad a bőr, hogy jól álljon a fűszoknya ;-). Egy e-book biztosan kéznél lesz. És egy cserép aloe vera.A pasis dolgokról majd beszámol Robi kapitány!

És még arról is tematikus beszámolót írok, hogyan vonható briliáns párhuzam a tengeri élet és a változási munka, a felépülés, a józanodás vagy csak akár az boldogabbik önmagunkra találás között.

Tengerészbaráti üdvözlettel: Évi,Robi, Zozi és Fruzsi