Üdvözlet, napi gondolat

"Az élet egy gyönyörű csipke, mintáját az adja meg, mi hiányzik belőle."



free counters

2018. május 30., szerda

Hedonista szimplicitás!


Olvasom az Ikigait, a Lagomot, a Hygget. Méder Áron: Békét és szelet! c. könyvét, Fa Nándor Magad Uram-ját. Életérzésekről szólnak. Nézem Hugh Wittinstall skandináv kalandjait –végignéztem a britteket is, most az ausztrál River Cottage-ot. Azt, hogy hogyan élnek közösségben, prevencióval, egészségesen, önmaguk és szeretteik örömére. Szezonálisan, nemzeti kincseikben és tudatukban pancsikolva.
Gondolkodtam azon, én ezt az életérzést hol és mikor élhettem meg stabilan, hosszútávon. Három emlék robbant be a lelkembe, az agyamba. A rózsa, a tanya és a hajó.
Amikor „rózsáztunk a szőregi földeken, 10.000 tő rózsánk volt, vetésforgóban. Egyik parcellában egy évig az ülettett vad alanyok (rosa canina), másik felében a beszemzett tövek erősödtek. A vágó és bokorrózsák. Néha babarósza, futórózsa is, itt ott. A fehérrel feladtunk, mert a gyönyörű, virágzási időszakban levő töveket megvágták, elvitték lakodalomba. Így a Pascal kikerült. De ott virított a bársonyosan lila Mainzer, a fűszeres Mercédesz, Noel ovis Szofijára emlékeztető, sárga, rózsaszín, bársonyosan pille Béke. És a mélybordók a bódító illatukkal, szerelmetes gyönyörűségükkel. Aki teheti, menjen el a rózsafesztiválra vagy bringázzon Szőregen virágzás idején.
Hajnalban indultunk és együtt volt a család. Csicseregtek a madarak, a dinnye, a szezonális ropogósak, a madárlátta mindig kikerült a plédre. Falatoztunk, viccelődtünk, dolgoztunk. Megtanultuk a már akkor is 80 körül járó Molnár Pista bácsitól a titkokat. Ő egyszerre volt, hogy 3-4 szemet is lekapott a vesszőről és a szájában tartott nedvesen, úgy dobálta a letisztított, elhajtott vadrózsa tövébe az új hajtáskezdeményt. Viccelődött, hogy üljük apu hátára vagy hagyjuk ott, ad buszjegyre pénzt, menjünk a strandra. A bázis anyu volt. Tisztította a vesszőket, vágta az virágba borult rózsafejeket a szárról. Sokszor készítettünk sziromesőt. Hemperegtetek már rózsasziromban? A húgom és én elég vékonykák voltunk. Nem tudtuk felemelni a vizesballont, amiben finom, hideg kútvíz volt. Apu tartotta és kézjelzéssel mutattuk, hogy feltöltött minket.
Volt, hogy 4 órakor keltünk és az 5-ös busszal mentünk ki Szőregre lecsipkedni a hajtáscsúcsokat. Ketten. Vali és én. Hogy erősödjön, ne a virágzásra nyúljon még! A hollandoknak szép, osztályozható töveket lehetett csak leadni ősszel. A hajnali rózsázás után pedig mentünk a SZUE-ba. Szegedi strandra. Vagy a sporiba (sportuszoda).
Volt, hogy az 50 cm-es hórétegre esett ónoseső után ottmaradt jégpáncélt kellett feltörni versenyfutással, hogy levegőzzenek a nyáron szemzett tövek. Akkor még volt hó. És tudtam egyhuzamban 100 m-t futni nehezített körülmények között. J
Olyan is adódott, hogy érkezett a kamion. És nekem szóltak a gimiben (én is Radnótis voltam, mint most a lányom lesz, csak én Szegeden), hogy irány, apu jön értem, újra kell osztályozni az összes rózsát. Aznap kezdett szállingózni a hó. Titokban vezethettem a töltésen az autót, tanultam utánfutóval tolatni. Nagy kaland volt!
Volt, hogy beleszerettünk egy kempig biciklibe. Nagyon drága volt, emlékszem 4100 Ft. Tudtuk, hogy apu kint van a földeken. Kimentünk busszal. Kérdeztük, megkaphatjuk-e. Mondta, hogy később. Nagyon drága. Gyűjteni kell, félretenni. És a következő busz csak egy óra múlva jött. Mi ültünk a töltésen, néztük aput, ő meg szerintem kínlódott a lelkében… De később, fél év múlva lett bringánk. Karácsonyra! Na, az is jó story… Mert megláttuk, amikor jöttünk a zenesuliból, hogy két Campingre rá van írva, hogy „Eladva, Bagi”. Hát, majd kiugrottunk a bőrünkből!!! Mentünk is haza, és mondtuk, hogy láttuk ám! Az őseink meg értetlenül és utólag kiderült, hogy feszengve fogadták a hírt. Mert azt bizony egy másik Bagi család foglalta le.
Karácsonykor a szobánkban kellett maradni, várni a „jézuskát” csengetésig. Mert hetekig a garázsban dugdosták a vágyott bringát, ami a lakástól vagy 2 km-re volt. Megvették nagy nehezen. Hááát ezért nem mehettünk apuval egy ideig a garázsba és a töltésre szánkózni! Nehéz lehetett mindig kitalálni valamit, mert mi oda mindig mehettünk vele. Nagy kaland volt. Gazdagon egyszerű és szép, egészséges, „fullos”. Mindig elkísérő érzés.

A körös-parti tanyánkról és a hajózásról a következőkben írok szerethető életérzésként.
 Béke
 Don Juan
 Mainzer
Mercédesz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üzenetek, kommentek: